
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A rendőrségre november 6-án 15 óra után néhány perccel érkezett lakossági bejelentés arról, hogy Székesfehérváron a Lakatos utcában található vendéglátóhely hátsó bejáratánál egy ismeretlen személy minden előzmény nélkül egy késsel rátámadt egy ott tartózkodó 20 éves férfira, majd miután a sértettet a mellkasán, a hasán, valamint a felkarján több késszúrással megsebesítette, elmenekült a helyszínről – közölte a rendőrség.
A nyomozók néhány órán belül eljutottak egy 23 éves székesfehérvári férfihoz, akit elfogását és előállítását követően - őrizetbe vétele mellett - este gyanúsítottként hallgattak ki, valamint előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a férfival szemben.
Információink szerint a késelés háttérében szerelmi féltékenység állhat.
A címlapfotó illusztráció

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen