
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Brutális állatkínzásnak voltak szem- és fültanúi többen kedden délután Dabason – számolt be egy keserű hangvételű Facebook-bejegyzésben egy helyi férfi.
Elmondása szerint két ott lakó férfi egy kutyával kegyetlenkedett a város központjában lévő egyik udvaron. A páros egyike volt a megrendelő, aki saját négylábúját végeztette ki a másikukkal, vagyis a végrehajtóval.
Rálőttek a kutyára, ám az első találattól nem pusztult el, keserves vonyítása messzire hallatszott. A második lövés már végzett az állattal, a hóhér pedig végül egy papírdobozban elszállította a tetemet.
Nagyon kíváncsi lennék az ügy következményeire, ezért a dologért lesz-e valaki felelősségre vonva?! Sajnos ezt is meg kellett éljem, hogy ilyen megtörténhet Dabason
– írta, majd később hozzátette, a nyomozás elindult.
Szerdán a város polgármestere egy közleményben reagált a történtekre, mélységesen elítélte a két férfi tettét, valamint megerősítette, hogy folyamatban van a hivatalos eljárás.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen