Késelésre buzdította saját lányát egy szolnoki férfi, a gyerek meg engedelmeskedett

A 15 éves fiatal egy 9 centiméteres késsel szúrta meg családtagját.

Vádat emelt most az ügyészség egy 15 éves lány, valamint édesapja ellen, miután tavaly nyáron egy vita hevében megkéselték egy családtagjukat – tudta meg pénteken a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészségtől a Szoljon.hu.

A vádirat szerint tavaly augusztus 22-én Szolnokon egy családi vita hevében a konfliktust kirobbantó családtag telefonon hívta fel fiát, aki 15 éves lányával együtt érkezett a házhoz. Ekkor mindketten bekapcsolódtak a szóváltásba és a dulakodásba, egy ponton viszont a férfi azt kiabálta lányának, hogy ő szúrja meg késsel ellenfelüket, mert őt nem büntetik.

Fotó: ügyészsége

Erre a lány elővett a táskájából egy evőeszközként használt 9 centiméter pengehosszúságú konyhakést, amivel végül a férfit a vállán és a lapocka tájékán szúrt meg. Bár az áldozat nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, az elkövetés eszköze és a megszúrt testtájék alapján az ügyészség szerint a cselekmény alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására is. Az apa ráadásul súlyosan veszélyeztette gyermeke erkölcsi fejlődését azzal, hogy lányát rávette a bűncselekményre.

Az ügyészség a büntetlen előéletű apa esetében próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést, míg a fiatalkorú lánnyal szemben próbára bocsátást és pártfogó felügyeletet javasolt.

2024. augusztus 23. 10:51
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Szalagkorlátnak csapódott autójával egy édesanya és lánya az M5-ös autópályán, Kecskemétnél vasárnap.
Az esetet egy másik egyenruhás testkamerája rögzítette.
Tudják fokozni a Tiszában: a kamu profilok után itt a mesterséges intelligenciával (AI) készített tömegfotó! – írta ...
Az utóbbi napokban elmaradt a Tisza Párt vezetője mellől élettársa és titkárnője, Szabó Ilona.
Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyes já...