Késelés a VIII. kerületben, közel egy tucat szúrt sebet találtak egy nőn

Összetörte televízióját, nyilvánosságra hozta intim fotóit, többször megütötte, majd tízszer megszúrta volt barátnőjét egy budapesti férfi, az ügyészség most vádat emelt ellene.

Vádat emeltek egy budapesti férfi ellen, aki több mint tízszer megszúrta volt barátnőjét 2021 szeptemberében egy VIII. kerületi lakásban - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A vádirat szerint a sértett 2020-ban kezdett járni a férfival, majd 2021 nyarán szakítani akart vele. A férfi ebbe nem nyugodott bele, ezért többször is megakadályozta a nőt abban, hogy elhagyja akkori közös, IX. kerületi lakásukat, bezárta oda és erre az időre elvette tőle a mobiltelefonját.

A nő végül 2021 szeptemberében végleg elköltözött a férfitól egy VIII. kerületi bérelt lakásba. A vádlott még ugyanabban a hónapban megjelent nála, féltékenységében egy kalapáccsal összetörte a nő televízióját és erőszakkal elvette tőle a mobiltelefonját. Jogosulatlanul belépett a telefonba - ismerve a feloldó kódot -, majd a sértettről készült intim felvételt küldött el a nő több munkatársának - ismertette a főügyészség.


Pár nappal később a férfi újra a VIII. kerületi lakáshoz ment és megvárta, amíg a nő hazaérkezik. Amikor a sértett kinyitotta a bejárati ajtót, a vádlott szidalmazni, rángatni kezdte őt, majd a függőfolyosón a földre lökte és a kulcstartóján tartott késével szurkálni kezdte.

A dulakodás zaját és a sértett segélykiáltásait meghallva az egyik szomszéd egy ismerősével kiment a folyosóra, és figyelmeztette a támadót, hogy hívják a rendőröket, de a vádlott folytatta a bántalmazást. A sértettet végül a szomszéd férfi berántotta a saját lakásába. A biztonsági rácson keresztül a férfi még kétszer megszúrta a nőt, majd elmenekült a helyszínről.

A tájékoztatás szerint a rendőrök rövid időn belül, IX. kerületi bérelt lakásánál fogták el a férfit, aki a késével magát is megsebesítette. A nőt több mint egy tucat szúrt sérülés érte, amelyek közül több életveszélyes volt. A sértett életét az időben érkezett és szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

A Fővárosi Főügyészség a letartóztatásban lévő, 40 éves férfit emberölés bűntett kísérletével, valamint a személyi szabadság megsértésével, rongálással, rablással, az információs rendszer megsértésével és különleges személyes adattal visszaélés vétségével is vádolja.

2023. május 19. 16:22
Tóth Andi kisírt szemekkel jelentkezett be videóban
Sírt, miközben készítette a videót.
Stohl András cuki fotóval mutatta meg, hogy milyen egy boldog nagypapa
A színész első unokája és legfiatalabb lánya között egy év korkülönbség van.
Vigyorgós, többszörösen körözött, toplistás szökevényt keres a rendőrség
Rengeteg bűncselekményt követett el K. Tibor.
Ijesztő maszkban támadt a Komárom-Esztergom vármegyei texasi láncfűrészes
Előbb a láncfűrésszel, majd egy boxerrel támadt a rendőrökre egy tónál az őrjöngő férfi.
Fék helyett a gázra lépett, már a tanpályán felborult az autóval - videóval
A 63 éves nőt a tűzoltók szabadították ki az összetört járműből.
"Látni akarom a gyerekem!"
Felfoghatatlan, amikor egy kisgyerek azért sír a telefonban, mert nem láthatja az anyukáját, vagy az apukáját. Az el...
Rettegnek a lakók a fegyveres albérlőtől egy budai társasházban - videóval
Fegyveres lakásfoglalóktól rettegnek a helyiek egy budai társasházban - legalábbis ezt állítják az ott élők. A probl...
Újabb világjárvány fenyeget
Ökológiai katasztrófát okoz az ukrajnai gátrobbanás, felbecsülhetetlen a kár, újabb világjárvány fenyegeti a világot...
Holnap hidegfront érkezik
Időjárás-jelentés, 2023. június 10., szombat
A komlótermesztéssel is segítik a régiót
Komlótúrát, sörkóstolót és jótékonysági pikniket szervezett az Ökumenikus Segélyszervezet Kastélyosdombón. A program...
Őrült szerencsével és valószínűtlen hősökkel dőlt el a Bajnokok Ligája
Ezzel a bombagóllal szerzett vezetést a Manchester City a BL-döntőben - videó
Hanga Ádámék már csak egy győzelemre vannak a spanyol bajnoki döntőtől
Külföldi diákok az SZFE-n: nagyon jól érezzük magunkat, csodálatos a közös munka - videó
Hihetetlen balszerencse: ezen múlhat a Manchester City BL-győzelme