
"Kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek" – sötétségbe borult Tiszakécske egy részeg miatt
A „mágus” egy mozdulattal lekapcsolta ezreknél a villanyt. Az ügyészség vádat emelt vele szemben.
Tenyek.hu 2023. június 01., csütörtök 12:47
Sosem volt jogosítványa annak a tiszakécskei férfinek, aki 2022. december 30-án hajnalban mégis egy autó volánja mögött találta magát. Részegen beült egy utcán parkoló, nyitva hagyott kocsiba, hogy menjen egy kört – áll a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség csütörtöki közleményében.
Véralkoholszintje ekkor meghaladta az 1,87 ezreléket, így nem meglepő, hogy röviddel ezután elvesztette uralmát az autó felett, és egy villanyoszlopnak csapódott.
Az oszlop kidőlt, a felsővezeték pedig megsérült, a sofőr a manőverrel 2300 háztartásban rendkívüli, másfél órás áramszünetet, a szolgáltató cégnek pedig 670 ezer forintos kárt okozott.
A többszörösen büntetett férfit jármű önkényes elvételével, ittas járművezetéssel és közérdekű üzem működése gondatlan megzavarásával vádolja az ügyészség, ezért börtönbüntetéssel és vezetéstől eltiltással sújtaná.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock
+Ez is érdekelheti

Operatív törzs: vasárnap estétől extrém hideg várható

Két férfi miatt riasztották a TEK-et Győrben

Légpuskával fenyegette a rendőröket egy szabolcsi férfi

Rendőrök és tűzoltók rohantak meg egy miskolci panelházat - videóval

Meghalt egy idős férfi a Debreceni Campusnál - videóval

Mentőautó szenvedett balesetet Miskolcon – videóval

Üvegdarabokat találtak egy bolti szószban - Senki ne egye meg!

Viperával és vascsővel vertek egy férfit Kecskeméten, halálosan megfenyegették

Kiderült, hol lehet rámenni a Balaton jegére

Liftben erőszakoskodott egy idős nővel Miskolcon

Árokba borult egy autó Tótkomlósón, a tetején állt meg

Cserbenhagyás Kecskeméten, zebrán sodortak el egy biciklist - Fotók



