
Itt a nagy bejelentés, leáll a nemzetközi reptér Debrecenben
Több mint 15-ször szúrhatta mellkason, nyakon és arcon G.w.M volt feleségének unokaöccsét az 30 éves férfi, akit vasárnap letartóztattak. Gyálon élő nagyszülei udvarán végzett barátjával egy elszámolási vita után, majd egy lomokkal teli disznóólba rejtette a holttestet. Itt találták meg a rendőrök a korábban eltűnt áldozatot. A gyilkos, aki ellen több elfogatóparancs is érvényben volt, a bíróságon búcsúzott el feleségétől és babakocsiban lévő gyerekétől.
Az ügyészség szerint a brutális gyilkossággal gyanúsított férfi nagyszülei élnek a házban. Úgy tudjuk 80 év körüli nagymamája épp otthon is volt, amikor unokája az udvarán végzett áldozatával. Korábban barátok voltak, de összevesztek a pénz miatt.
A Tények ottjártakor a házban élő idős házaspár egyik fia azt mondta, 80 éves édesapját a napokban engedték haza a kórházból egy agyvérzés után, és a nyugdíjasok még nem beszéltek a borzalmakról, amik az udvarukon történtek. A környékbeliek szerint évtizedek óta itt élnek, csendes emberek, nem értik, hogy keveredhettek bele egy brutális gyilkossági ügybe.
Szomszédjuk megdöbbent, amikor meglátta a házuknál a védőruhás helyszínelőket. Az idős asszony annyira megrémült a rengeteg rendőrautót látva, hogy nem mert kimenni a házából.
Az áldozat közeli rokona Nagy Melanie-nak, az ismert rapper G.w.M volt felségének. Az egész családot sokkolta a tragédia.

Itt a nagy bejelentés, leáll a nemzetközi reptér Debrecenben

Rémülten figyeltek az emberek Salgótarjánban, haragjában pusztítani kezdett a helyi tűzvarázsló

Holttestet találtak egy levéli házban, kiderült, kié

Az olajválság miatt újra nagyon népszerűek lettek az elektromos autók

Lebontottak két autót az M0-son, videón az érthetetlen baleset

Új külföldi vevők is is megjelentek a hazai ingatlanpiacon

Falon át szökött meg egy elítélt a börtönből Hajdú-Biharban

Ismert edző halt meg a 83-ason, rengetegen búcsúznak Kokótól

Jelentkezett rekordnyereményéért az ötöslottó nyertese

Meghalt egy biciklis a 83-ason

Egy rakás új szabály jön a rollerezéshez

Drámai képsorok: Brutális baleset Budapesten, egy ember a roncsban ragadt