Kegyetlenül megkínoztak egy iskolás fiút Borsodban, majdnem meghalt, meg kellett műteni

Lefogták, majd kavicsot és homokot tömtek a szájába, amit lenyelt. Súlyos bélelzáródással került kórházba, majdnem meghalt. Életmentő műtéteken kellett átesnie. A 12 éves gyereket óriási lelki és fizikai trauma érte. Támadóit életveszélyt okozó testisértés miatt ítélhetik el.

Társai kegyetlenül megkínoztak egy 12 éves fiút a baktakéki általános iskola Borsodban. Két másik gyerek hanyatt fekve a földre nyomta, lefogta, majd egy harmadik fiú kavicsot, homokot és füvet tömött a szájába, amit a rémült gyerek lenyelt, ez pedig kishíján a halálát okozta.

A megrázó eset a szünetben történt az iskola udvarán. A kavicsos homok és fű a gyerek gyomrába került, de senkinek sem merte elmondani mit tettek vele. A kínzás utána napokban azonban egyre rosszabbul lett.

Azonnal kórházba kellett vinni, két életmentő műtéten is átesett. Úgy tudjuk csaknem a teljes hasfalát át kellett vágni és egy 15 centis darabot eltávolítottak a bélrendszeréből. Kiderült, hogy életveszélyes elzáródást okozott nála a kínzás közben lenyelt kavics és homok.

Mindez még tavaly márciusban történt. Most a társukat megkínzó fiúk ellen életveszélyt okozó testisértés miatt emeltek vádat. Ha a vádlottak az előkészítő ülésen beismerik a bűncselekmény elkövetését, akkor egy év hat hónap próbára bocsátás intézkedésre ítélhetik őket a bíróság. Ez azt jelenti, hogy erre az időre pártfogót kapnak, foglalkozáson kell részt venniük, és meg kell felelniük egy magatartási szabályzatnak. Úgy tudjuk először mind tagadták a tettüket, aztán egyikük írásban mégis bevallotta, hogy lefogta a fiút, amíg társa kavicsokat tömött a szájába.

A megkínzott fiúnak komoly traumát okozott a kínzás. Úgy tudjuk ugyanabban az iskolában maradt, de másik osztályba jár, évekig tarthat a fizikai felépülése is.

Egy gyermekpszichológus szerint sokkot kaphatott, vagy halálfélelme volt, valószínűleg ezért nem kért segítséget, de lehettek árulkodó jelek, mint például, hogy nem eszik, nem alszik, nem teljesít, nem tud figyelni.

Úgy tudjuk az áldozatnak azóta dührohamai vannak, a szakértő szerint akár a személyiségfejlődésének is árthat a trauma. Még nagyobb a probléma azonban a támadók esetében.

„Az biztos, hogy nekik is segítségre van szükség. Ők valószínűleg nem lesznek motiváltak arra, hogy segítséget kérjenek, tehát itt a környezetnek kell nagyon figyelni azt, hogy az ilyen magatartás zavart, amiben kegyetlenség van, azt tulajdonképpen csírájában el kell csípni!” – magyarázta a Tényeknek Polus Enikő mentálhigiénés szakember.

A pszichológus szerint akár a szülőket is felelősségre vonhatják.

2023. október 03. 08:17
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Nem térek magamhoz!
Egyikük hajnalban edz, a másik délig alszik, kávé, telefongörgetés, rohanás, kíváncsiak voltunk, hogy hogyan indul a...
family
Küszöbön a robotlázadás?
Sokkoló videó készült arról, ahogy emberekre támad egy robot, a felvételek pedig nyilván futótűzként terjedtek... Ép...
family
Babát várok! De pont most?
Valami biztos van a Nagy Duett falai között, máskülönben hogy lehet az, hogy Liptai Klaudia, Péter-Szabó Szilvia, Tá...
family
Tények teljes adás, 2025. május 8., csütörtök
TRAGÉDIA - Kombájnnal ütközött egy kocsi Kőröstetétlennél, két férfi meghalt, egy harmadik pedig életveszélyesen meg...
Darth Vader-hez hasonlítottak egy nőt, bár ne tették volna
Elege lett és perelt.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.