
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A 37 éves V. Henrietta és párja, a 38 éves B. Norbert három évvel ezelőtt költöztek a kanadai Torontoba, de viszonyuk hamar megromlott. A hatóságokat pénteken értesítették a város Scarborough negyedében található házhoz, kiérkezésükkor pedig megtalálták a férfit és a nőt, akik testét égési sérülések borították. Egy szemtanú elmondásai szerint a nő égő ruhában kiabált házuk előtt, majd összeesett, a szomszéd locsolócsővel igyekezett megfékezni a lángokat.
Henrietta olyan súlyosan megégett, hogy egy nappal a kórházba szállítását követően életét vesztette. B. Norbertet a kanadai hatóságok gyilkosság vádjával őrizetbe vették.
A háromgyerekes pár viszonya egy jó ideje megromlott, a férfit bíróság tiltotta el attól, hogy Henrietta 200 méteres körzetében tartózkodjon, egy éve pedig 3 nap felfüggesztett börtönbüntetést is kapott azért, mert a határozatot figyelmen kívül hagyta, valamint többször halálosan megfenyegette a nőt - írta meg a Global News.ca.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen