Kegyetlen módszerrel szabadult meg kiskutyáitól egy borsodi állatkínzó

Az állatok szinte már alig éltek, csontsoványak voltak és a szőrük is kihullott mire rájuk találtak. Az állatkínzót keresik, ha elkapják, évekre börtönbe kerülhet.

A földön fekve, teljesen kiszáradva, borzalmas állapotban találtak rá két kölyökkutyára a Borsod vármegyei Kesznyétenhez közeli területen. Szövött zsákokban dobták ki őket egy falu mellett, a zsák száját pedig gyors kötözővel kötötték be. Napokon át szenvedhettek a műszálas zsákban, egy helyi polgárőr talált rájuk, azonnal hívta az egyik környékbeli állatmentőt, aki szerint csak a szerencsének köszönhető hogy a két kölyök életben van.

A polgárőr azonnal elindult a helyszínre, és már onnan hívott minket, hogy valóban leírhatatlan körülmények között és állapotban vannak a kutyák, épp, hogy vették a levegőt, épp, hogy adtak életjelet, csont és bőr mindkettő, az egyik pedig teljesen csupasz

– mondta a Tényeknek Babák Katalin a Babák Menedék Állatmentő Alapítvány elnöke.

Megtisztították a két kisállatot az orvosok még vasárnap, körülbelül 4 hónaposak lehetnek, de az egyik még inni sem tudott, annyira le volt gyengülve.

A rosszabb állapotban lévő kisebbik kutya először még inni sem tudott, annyira ki volt száradva, annyira össze volt száradva az egész kutya, hogy hiába fecskendővel toltuk bele a vizet, egyszerűen nem tudott nyelni, eltelt pár óra mire egyáltalán elindult a nyelési reflexe

– tette hozzá az állatvédő.

A helyiek értetlenül állnak a történtek előtt, senkiről nem tudnák elképzelni, hogy így bánjon egy kutyával.

A két kutyus most Esztergomba került, akár hónapokig is eltarthat amíg rendbe jönnek. Ezt már Karámos Edina állatvédő mondta a Tényeknek.

Átkerültek hozzám, egy állatorvosi vizsgálattal kezdünk egy vérvétellel mindkét törpének és egy általános orvosi vizsgálattal meg beállítjuk a gyógyszereiket, mert mindketten súlyos bőrbetegek, vagy demodex vagy rüh, és ennek a kezelése hosszú, hosszú hónapokat vesz igénybe

– magyarázta.

Amennyiben elkapják a tettest, akár 3 évre is rács mögé kerülhet.

2025. április 15. 09:15
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Ismét elszólta magát Tarr Zoltán, ezúttal a Tisza Párt egészségügyi terveiről rántotta le a leplet – hívta fel a fig...
A kormány célja, hogy minden lehetséges gazdasági eszközt a családok megsegítésére fordítson. Jövő év elejétől elkez...
Semjén Zsolt egy ártatlan ember - szögezte le Orbán Viktor a Heteknek adott exkluzív interjúban.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Tisza Párt alelnökének, EP-képviselőjének, Tarr Zoltánnak a mondataira reagálva kö...
Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapo...