
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy zalai presszóban alakult ki a szóváltás két zalai férfi között áprilisban. A vita középpontjában a vádlott felesége állt, emiatt kapta fel a vizet a házastárs. A kocsmában többen is tartózkodtak, nekik volt köszönhető, hogy a két férfi afférja nem alakult verekedéssé. A pultosnő kizavarta a veszekedő férfiakat a helységből, akik külön bejáraton keresztül hagyták el a presszót - közölte szerdai közleményében az ügyészség.
A vádlott az utcán meglátta vitapartnerét, és így kiabált felé: „Gyere, megöllek, megszúrlak!” Ezután megindult a sértett felé, aki elgáncsolta a férfit. A vádlott belekapaszkodott a másik ruhájába, ezzel a lendülettel pedig őt is földre rántotta. Ekkor elővett a zsebéből egy kinyitható, rövid pengéjű kést és többször is combon, lábszáron, csípőn és mellkason szúrta áldozatát.

Az utcán sétálók elhúzták a vérző férfit a késelés helyszínéről, a támadó pedig elmenekült. A sebesültet az édesanyja találta meg egy buszmegállóban, azonnal kórházba vitte őt. A sérülések összességében közvetett életveszélyt okoztak, ezért a Zala Vármegyei Főügyészség felfüggesztett börtönbüntetésre tett indítványt – írta meg az ügyészség.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen