
Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között
Az ügyészség most a büntetés súlyosítására tett indítványt a Pécsi Ítélőtáblán. A közleményük szerint a két késelő a barátnőiket ért sérelem miatt támadt az áldozatokra. A két zalai pár 2021 nyarán az utcán sétált, az építkezésen dolgozó munkások pedig megjegyzéseket tettek a lányokra. Emiatt szóváltás alakult ki a két férfi és a munkások között. Pár nappal később az elkövetők kiderítették, hogy egy panzióban laknak az érintettek, és egy-egy késsel elindultak a szállóra, hogy felelősségre vonják őket.
A panzióba menet még egy ismerőst is megfenyegetett az egyikük, de amikor a szállásra értek, akkor közölték a társasággal, hogy miért is jöttek. Ezt követően combon szúrták az egyik áldozatot. A többi munkás kövekkel kezdte dobálni a támadókat, erre ők elhagyták a helyszínt. Nem sokkal később újra megjelentek, jóval több eszközzel felszerelkezve. A megkéselt férfin épp a sógora próbált segíteni, amikor a két támadó farúddal ütni kezdte őt, majd többször megszúrták őt is. Ezáltal életveszélyes sérüléseket szenvedett a sértett.

A kép illusztráció: Shutterstock
A bíróság 7-7 év szabadságvesztésre ítélte a két támadót, de az ügyészség arra tett indítványt, hogy hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítéljék el őket, mivel életveszélyes testi sértést okoztak. Az eljárás a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval