Kegyetlen gyilkosság Zalaegerszegen, halálra vertek egy férfit

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint testi sértés és bűnpártolás miatt emeltek vádat két hajléktalan férfi ellen, akik egy társuk halálát okozták 2023 novemberében - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.

Jánky Judit tájékoztatása szerint a 32 éves büntetett előéletű férfi és 21 éves hajléktalan társa, valamint a sértett is annak a hajléktalanokból álló közösségnek a tagjai voltak, akik 2023 nyarán Zalaegerszeg egykori szennyvíztisztító telepén laktak.

A két vádlott rendszeresen együtt italozott és herbálozott, így a gyilkosság napján is, amikor az idősebb férfi fenyegető hangnemben felszólította a szintén a telephelyre járó későbbi áldozatát, hogy vágjon fát a tüzeléshez, majd elhagyták az épületet. Amikor oda kis idő múlva visszatértek, a vádlott indulatosan szidalmazni, majd kézzel ütlegelni kezdte a férfit, amiért az nem tett eleget a felszólításának, majd a fiatalabb tettes is pofon ütötte.

A jelen lévő hajléktalan társaság tagjai hiába próbálták megnyugtatni az idősebb férfit, ő tovább folytatta a bántalmazást. Ököllel ütötte, rugdosta, majd egy méteres fahusánggal verte a már a földön fekvő férfit, akire rá is ugrott és megtaposta őt.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

A megvert férfit a fiatalabb vádlott lefektette, majd a többiekkel együtt magukra hagyták. Közös italozás után, órákkal később tértek vissza, de miután látták, hogy az áldozat időközben meghalt, újra elhagyták a telepet, és tovább italoztak a városban.

A társaságból négyen másnap délelőtt visszatértek a helyszínre, a holttestre egy matracot tettek, majd a két vádlott következő nap a közelben elásta társukat, az ásás nyomát a matraccal takarták le.

A letartóztatásban lévő idősebb férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat, szintén letartóztatott társának testi sértés és bűnpártolás miatt kell felelnie.

2025. január 29. 13:49
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...
Több ember életét is veszélyeztette amikor a tilos jelzés ellenére sínekre hajtott egy nő Kisteleknél. Az érkező von...