
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kellemetlen e-maillel kellett szembesülniük a főváros IX. kerületében élőknek. A ferencvárosi parkolást üzemeltető FEV IX. Zrt. a levélben arról tájékoztatta a lakosokat, hogy a jelenlegi éves parkolási díjat brutálisan megemelik: a jelenleg 2000 forintba kerülő engedély 20 ezer forintra drágul jövőre – írta csütörtökön az Index.
2025-ben ugyanakkor már lehetőség lesz nemcsak éves, hanem féléves engedély kiváltására is, aminek 10 ezer forint lesz az ára.

A fotó illusztráció: MTI/Mohai Balázs
A második autóra járó kedvezmény is teljesen megszűnik, így az A övezetben 150 ezer, a B övezetben 112 500, a C zónában 75 ezer, a D jelű zónában pedig 50 ezer forint lesz az éves díj.
Az önkormányzat szerint „parkolóhelyek iránti jelenleg kielégíthetetlen igény nemcsak azok számára okoz nehézséget, akik meg akarnak állni az autójukkal, de az eddigieknél barátságosabb, emberközpontú lakókörnyezet kialakításának is akadálya”, ezért van szükség a durva áremelésre.
Budapest egy másik kerületében, Hegyvidéken is komoly drágulásról értesítették a helyieket, ott az egyik körzetben 24 ezer forint, a másikban 30 ezer forint lesz az éves parkolási engedély ára jövőre.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen