
Videóra vettek egy balesetet okozó ámokfutót Kótajon
Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette a férfi kegyetlenkedését. Már messziről látták, hogy a kutya bajban van, azonnal megfordultak, és a terepjáró elé vágtak. Így az állatkínzó is kénytelen volt megállni.
A férfit számonkérték. A fedélzeti kamerás autóban ülő pár nyilatkozott a Tényeknek.
Azt mondta, hogy nem tudta feltenni a kutyát a platóra, és ezért húzza így a földön, és hogy ezt a két kilométert kibírja 10-zel, egyébként nem 10-zeel jött
– mondta a nő.
A kutya nem bírta a tempót, többször is elesett. A gazdája pedig tovább taposta a gázpedált, és végighúzta az aszfalton.
A férfi hozzátette, hogy a kutya vérzett, nagyon lihegett, alig kapott levegőt és remegett.
Az állatkínzó viszont még agresszívabb lett. Kikelt magából, lökdösődött és üvöltözni kezdett.
Többen is odamentek az állatkínzóhoz, ekkor már a férfi meggondolta magát és fel akarta tenni a platóra a kimerült állatot. Mindeközben a kocsi elindult hátrafelé, kis híján átment a megkínzott állaton.
A kutyát végül hazavitte a férfi, a többieket pedig megfenyegette, hogy ne merjék követni őt.
Fenyegetőzött, hogyha oda merünk menni, akkor megöl mindenkit. Ment a lökdösődés, a kiabálás
– árulta el a szemtanú nő.
A környéken élők jól ismerik az agresszív férfit, kiderült az is, hogy nem ez volt az első ilyen eset.
Egyszer egy pónit akartak ugyanígy hazavinni a kocsi után kötve.
A szemtanúk feljelentést tettek. A rendőrség állatkínzás gyanúja miatt indítottak eljárást.

Videóra vettek egy balesetet okozó ámokfutót Kótajon

Beteg, idős asszonytól rabolták el a gyógyszerpénzt Kazincbarcikán

Kiderült, miért lőttek be az óvoda ablakán Solymáron

Tömegverekedés Királyegyházán, elfajult a majális - Videó

Felhívta a családot Till Tamás gyilkosa, megrázó részletek derültek ki

Megható videó, így köszöntötték az édesanyákat a rendőrök, tűzoltók, katonák és mentők

Kigyulladt egy családi ház és két autó Albertirsán

Kisbaba életéért küzdöttek a budapesti Pesterzsébeten

Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban landolt az M3-ason

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás

Nem nyert, ezért tört-zúzott egy debreceni lottózóban

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket