
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Súlyos testi sértés miatt vettek őrizetbe kedden a rendőrök egy 31 éves kecskeméti férfit.
A férfi a gyanú szerint tavaly november óta keserítette meg párja életét. Egyszer kalapáccsal ütött élettársa bokájára, melynek következtében lábszárcsonttörést szenvedett. Később a csuklóját törte el egy seprűnyéllel - írta a police.hu.
Mikor a nőnek már szinte minden végtagjára gipsz került, ismét rátámadott a férfi: ököllel és egy ismeretlen tárggyal kezdte ütlegelni, valamint többször a karjába harapott. A nőnek sikerült elmenekülnie, a szomszédok pedig hívták a mentőket.

Fotó: police.hu
A támadássorozatról a nő ismerőse értesítette a rendőröket kedden, majd nem sokkal később elfogták a kegyetlen férfit a megyeszékhely nyomozói. Őt különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés miatt hallgatták ki. A nyomozók kezdeményezték a 31 éves helybéli letartóztatását.
"Amennyiben bántalmazás (akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális vagy gazdasági erőszak) áldozata, Önnek joga van a segítséghez" - olvasható a rendőrség közleményében.
A következő szervezeteknél kaphat segítséget az áldozat:

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen