
Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre
A kormány Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban a miniszter az egészségügyi dolgozókhoz szólva azt mondta: "Önök emberéleteket mentenek, türelemmel és alázattal próbálják enyhíteni a rászorulók fájdalmát. Szakértelmükkel segítik a betegek gyógyulását, elsőként érkeznek a bajbajutottakhoz, vagy éppen vigyázzák az újszülöttek egészséges fejlődését."
Kásler Miklós kiemelte, hogy a magyar kormány 2010-től kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését. 2021. január elsején minden idők egyik legnagyobb mértékű orvosi béremelése lépett életbe Magyarországon. Ennek köszönhetően 2023-ra átlagosan 2,5-szeresére emelkedik az orvosok fizetése. A szakdolgozói bérek január elsejétől 30 százalékkal emelkednek - ismertette.
A miniszter köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, hogy a karácsonyi ünnepek alatt is kitartóan, alázattal, legjobb tudásuk szerint teszik a dolgukat és mindannyiuknak békés, áldott karácsonyt és sikeres új esztendőt kívánt.
MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"

Elfogatóparancsot adtak ki, hátborzongató gyilkosság történt Budapesttől nem messze

Dráma egy vidéki sportcsarnokban, ijesztő felfedezést tettek az öltözőben

Aggasztó tünetek jelentkeztek egy balatoni fürdő vendégeinél, teljes körű ellenőrzést rendeltek el

Rémisztő betegség ütötte fel a fejét Borsodban – akár végzetes is lehet, ha nem kezelik

Káprázatos jelenség lesz látható a tavaszi égbolton

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort