
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
"Beszélgetőpartnereim Ekrem İmamoğlu és Rafał Trzaskowski voltak, akik Isztambul és Varsó polgármestereként hozzám hasonló tudják, milyen egy tekintélyelvű, hataloméhes kormány uralkodás alatt irányítani egy várost" - sopánkodott a Városháza-ügybe keveredett Főpolgármester, aki 2 éves regnálása alatt 200 milliárd forintos tartalékot élt fel. "Nem lehet azonban szó nélkül elmenni az egész konferenciát beárnyékoló súlyos fenyegetés, az ukrán-orosz konfliktus mellett. Orbán példaképe, Vlagyimir Putyin parancsára ugyanis bármikor megkezdődhet Ukrajna orosz inváziója" - mondta fel kritikátlanul a nyugati narratívát a Főpolgármester.
Majd így folytatta: "Különösen aggasztó annak a 130 ezer kárpátaljai magyar honfitársunknak a sorsa, akiknek háború sújtotta országban kellene boldogulniuk, amennyiben az orosz hadi gépezet megindul. Egy felelős magyar kormánynak kötelessége kiállni a putyini agresszióval szemben Ukrajna szuverenitásáért és a kárpátaljai magyarok védelmében. #Budapest" A Főpolgármestert tehát láthatóan nem zavarja, hogy mind a kormányfő, Orbán Viktor, mind Szijjártó Péter az orosz-ukrán válság kezdete óta hangsúlyosan, de sokkal régebb óta is konzekvensen és egyszerre képviseli: a kárpátaljai magyarokat megilletik azok a jogok, amelyek minden civilizált államban alapvetőek, közöttük a nyelvhasználathoz fűződőek; a miniszterelnök és külügyminisztere pedig egyként képviselik a nemzetközi diplomáciában, hogy Ukrajna területi integritása nem lehet vitakérdés.

Vagyis Karácsony ismét csúsztat, de nem ez a legnagyobb hazugsága, ez megszokott piti kis politikai hazugság. Ő ugyanis egy olyan politikus, aki egyik csúsztatását egy újabb hazugsággal fedi el, és most is így tett. Azt állította, "beszélgetőpartnerei" Ekrem İmamoğlu és Rafał Trzaskowski voltak, csakhogy nem mondott igazat, ugyanis ő nem beszélgetett velük. A youtubeon megtalálható a Munich Security Forum 2022 egyik panelbeszélgetése, amelyen Karácsony is részt vett.
A felvételen jól látható, hogy Karácsonynak a New Yorkban, Mihalik Enikő férjeként élő Korányi Dávid szinkrontolmácsol, Korányi tolmácsolja az angol nyelvű beszélgetés résztvevői felé a Főpolgármester szavait, miközben mind a varsói, mind az isztambuli városvezető elboldogul angolul, ahogyan az egyébként a nemzetközi diplomácia és külkapcsolatok ezen szintjén minimálisan elvárható. Az alábbi videón ez jól hallható és látható is, mert a kamera többször is mutatja a szereplőket, hogy mind a török, mind a lengyel polgármester elboldogul az angollal, egyedül Karácsony az, akinek minden szavát fordítja a mellette helyet foglaló Korányi Dávid.
Már csak az a kérdés, hogy a diplomácia bonyolult és érzékeny világában hogyan akarna boldogulni Karácsony Gergely, ha az anyanyelvén, a magyaron kívül egyetlen nyelven sem képes kifejezni magát? Vajon miért gondolja ennek ellenére, hogy egy olyan összetett konfliktushelyzetet, mint az orosz-ukrán szembenállás, ő meg tud ítélni anélkül, hogy egyetlen világnyelven is képes lenne értelmezni az aktuális történéseket?
Címlapfotó: Facebook / Karácsony Gergely

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen