
SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével
Karácsony Gergely miután autómentes hétvégét hirdetett, kényelmesen ingázott autójával az eseménnyel kapcsolatos rendezvények között, sokszor ráadásul úgy, hogy még a közlekedési szabályokat is megszegte. Egyáltalán nem érdekelte a Megállni tilos tábla, sőt félig egy járdára is felparkolt egy buszmegálló és egy gyalogátkelő között, egy forgalmas kereszteződés közelében. Aki pedig megszegi itt a szabályt, az nem csak a gyalogátkelőhely biztonságos belátását veszélyezteti, de a busz kiállása is jelentősen megnehezül.

Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy Karácsony egy ház kapubeállójában állt meg szabályosan. A Bors fotósai rögzítették, hogy itt is külön tábla hívja fel a figyelmet: Megállni tilos!

A Bors megkereste Őrsi Gergelyt a II. kerület polgármesterét, aki a napokban több posztot is szentelt annak, hogy Kern András szabálytalanul állt meg autójával egy pékség előtt. Akkor Őrsi nyilvánosan „tahóparkolónak” nevezte a művészt, a főpolgármester szabálytalankodásával kapcsolatban azonban nem adott választ a lap megkeresésére.
Karácsony Gergely hosszú ideje, tudatosan szegi meg a közlekedési szabályokat. Mindenkinek azt üzeni, rá nem vonatkozik a KRESZ.
Gyakran autózik buszsávban:

Mozgássérült parkoló? Nem számít!

Tilos a megállás árufeltöltés miatt? Nem érdekli…

Fotók: Bors

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás

Két nap alatt majdnem egymillió forintos kárt okozott a kunmadarasi férfi

Nagy Elek: a vállalkozó legyen a középpontban

Kislány előtt maszturbált az utcán egy férfi Miskolcon

Fiatal tartotta rettegésben Sülysápot

Afrikából hozott be egy veszélyes vírust Hajdú-Biharba egy 25 éves nő

Egy évig bujkált, végül Vásárosbécen törték rá az ajtót a kommandósok

Nem várt tovább, mentőkocsiban sírt fel Laura