
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kapu Tibornak és Farkas Bertalannak, az első és a második magyar űrhajósnak ítélték oda idén a Magyar Szent István-rendet a nemzeti ünnep alkalmából.
A díjazottakat Sulyok Tamás köztársasági elnök köszöntötte és méltatta teljesítményüket. A díjátadáson megjelent Orbán Viktor miniszterelnök is.
Farkas Bertalan meghatottan vette át a kitüntetést, és köszönőbeszédében hangsúlyozta, hogy
a magyar űrprogram tekintélyt szerzett Magyarországnak,
egyúttal sok sikert kívánt a következő magyar űrhajósoknak.

Fotó: Kapu Tibor Facebook-oldala
Kapu Tibor élete legnagyobb elismerésének nevezte a Magyar Szent István-rendet. Köszönetet mondott kollégáinak, akik segítették a küldetésében, és arról is beszélt, hogy jövőjét az űrkutatásban képzeli el.
A Magyar Szent István-rend a legmagasabb rangú állami kitüntetés, amelyet a 2011 óta adnak át a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb, különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismeréséül.
Kapu Tibor hétfőn tért haza Magyarországra több hónapos távollét és majdnem kéthetes űrmisszió után. A kutatóűrhajós az Axiom–4-küldetés négyfős legénységének tagjaként 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol több mint hatvan kísérletet végeztek el. A Dragon űrkapszulával július 15-én érkezett meg a Földre. Kapu Tibor a második magyar űrhajós, aki negyvenöt évvel Farkas Bertalan küldetése után eljutott a világűrbe.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen