
Kapu tetején veszteglő vasparipát fotóztak Madarason, valakinek sürgősen szednie kellett a lábát - Fotók
Hamar rájöhetett mindenki, hogy nem magától került oda a lila bringa.
Tenyek.hu 2023. szeptember 07., csütörtök 17:07
Kóros betörési késztetéstől szenvedhet az a bácsalmási férfi, aki néhány hónap alatt számtalan helyen bizonyult hívatlan látogatónak a Bács-Kiskun vármegyei Madarason.
Június 7. és szeptember 5. között több helyre is behatolt, hol üveget betörve, hol lakatot lefeszítve, de olyan helyen is próbálkozott, ahol tényleg nem volt nehéz feladata, ugyanis nyitva felejtették az ajtót – számolt be a police.hu.
Műszaki eszközökre, centrifugára, kávéfőzőre és fűrészre is pályázott, ám egy hivatalból még laptopokat és mobilokat is elcsent, egy üzletben pedig nem a kreativitás volt a fő szempont, egyenesen a kasszát találta meg magának, illetve benne félmillió forintot.
Egy alkalommal az enyveskezű bandita zsákmány nélkül tért haza, miután vélhetően megzavarták magyarázkodást igénylő művelete közben. Egy kerékpárt próbált meg lenyúlni a kapun keresztül, de mivel félbeszakították, a bringa a magasban ragadt.
A nyomozás során képbe került a 31 éves bácsalmási férfi, aki ellen már egyébként is elfogatóparancs volt érvényben. Az egyenruhások végül lekapcsolták a notórius tolvajt, kihallgatták, majd kezdeményezték letartóztatását.
+Ez is érdekelheti

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból



