Kalapáccsal estek a traffipaxnak, videón a bosszú

Bosszúból kalapáccsal vert szét egy telepített traffipaxot két férfi Budapesten a 13. kerületben a Váci úton. A brutális rongálásról felvétel is készült. A kár csaknem nyolcmillió forint. Az ügyészség most emelt vádat a két vandál ellen.

Zsebre tett kézzel csuklyával a fején sétált két férfi Budapesten a 13. kerületben a Váci úton, amikor az egyikük egy kalapáccsal a kezében ütni kezdte a telepített traffipaxot, társa pedig a környéket figyelte. A 28 és egy 32 éves férfiak mindezt még 2023 februárjában tették.

Egyikük akkora ütéseket mért a sebességmérőre, hogy az először inogni kezdett majd ledőlt.

A két férfi a súlyos rongálással csaknem nyolcmillió forintos kárt okozott a Fővárosi önkormányzat rendészeti igazgatóságának. Az eset két éve februárban történt, az ügyészség most emelt vádat ellenük tettesként, illetve bűnsegédként elkövetett jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt. Velük szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta a bíróságnál.

A helyszínt biztosító férfi mindent beismerte, kalapácsos társa viszont tagadta a rongálást. Úgy tudjuk, bosszúból estek neki a berendezésnek: a fiatalabb férfi taxisofőr, ez a traffipax bemérte, és megkérte barátját, hogy tegye tönkre a sebességmérőt.

Budapesten tavaly október óta több tucat traffiboxot telepítettek, az első hónapokban már több mint 100 ezer gyorshajtót mértek be.

2025. július 18. 10:15
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Egyszerre terjed az influenza, a Covid, és a nyugat-nílusi vírus Magyarországon.
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
HORRORBALESETEK - Hárman haltak meg balesetekben az elmúlt 24 órában. Demecsernél versenyzett két sofőr, egyikük nek...
Ahogy nő, egyre vörösebb lesz majd a Miskolci Állatkertben született örvös mangábé kölyök bundája, a kicsit most mut...
Már a mentők sem tudták megmenteni.
A Tisza a nyugdíjrendszert is teljesen átalakítaná, ugyanis ezt várják el tőlük Brüsszelből. Ezzel szemben a kormány...
A Mátra után már a tokaji borvidéket is elérte az aranyszínű sárgaság nevű szőlőbetegség. A szőlőkabóca által terjes...