
Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton
Nacsa Lőrinc hozzátette: ez nem az első béremelés, 2010 óta több ütemben nőtt a bölcsődei dolgozók bére, és folyamatosak a bölcsődefejlesztések, -építések. A politikus szerint ugyanakkor a baloldal nem becsüli a bölcsődei dolgozókat sem, ahogy általában a gyermeknevelést és -gondozást sem.
Azt mondta, a Gyurcsány-Bajnai-korszakokban a bölcsődei dolgozóktól is elvettek egyhavi bért, és megalázóan alacsony fizetésért dolgoztatták őket. A baloldal most is visszatérne ahhoz a rossz és elhibázott politikához, amely miatt a bölcsődei dolgozók béremelése és állása is veszélybe kerülne - hangoztatta, hozzáfűzve: "bölcsődék építése helyett pedig előbb építenének a migránsok betelepítéséhez szükséges szállásokat".
Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra - mondta, hozzátéve: "meg kell állítani a baloldalt", amely a bölcsődei dolgozókat sem becsülte meg. Nacsa Lőrinc a Fidesz-KDNP nevében megköszönte a bölcsődei dolgozók egész éves munkáját, kiemelve, hogy a járvány őket különösen nagy kihívás elé állította és az egészségüket is veszélyezteti, hiszen minden nap gyerekek közelségében vannak.
MTI/címlapfotó: facebook.com/NacsaLorinc

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján

Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen

A TV2 nagyszabású választási műsorral jelentkezik vasárnap

Összedőlt a Mecsek ikonikus kilátója, videón, ahogy a földdel válik egyenlővé

Rendkívüli közleményt adott ki a ferihegyi repülőtér, ezt minden utazónak jó tudni

Halálos iramban: Dunaújvárosi hajsza – elképesztő autós üldözést vettek videóra

Holle anyó újra akcióban: Fotókon a Borsod vármegyei havazás

Meghalt Bugár Imre