
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az egykori rendőr, Wayne Couzens még tavaly március 3-án gyilkolta meg brutálisan a 33 éves Sarah Everardot. A nő éppen hazafelé sétált, amikor a férfi elrabolta, majd elhajtott vele Dover közelébe, ahol megerőszakolta, megfojtotta, felgyújtotta, ezt követően pedig a maradványait a tóba dobta - írta a Daily Star
Couzens-t végül életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amelyet az angliai HM Prison Frankland-ben kell letölteni. Az ex-rendőr jó magaviseletét azonban díjazzák a börtönben, ugyanis megengedték neki, hogy vegyen magának egy TV-t és egy Xbox-ot a cellájába. A börtönszolgálati ösztönző program keretében a rabokban lehetőségük van többek között elektronikai cikkeket vásárolni maguknak, mivel ez ösztönözni fogja őket, hogy a jövőben is jól viselkedjenek.

Fotó: Metropolitan Police
Az egykori rendőr azonban panaszkodott, amiért nem engedték meg neki, hogy lövöldözős játékokkal játsszon, mint például a Call of Duty vagy a Gears of War szériák.
A lapnak egy börtönben dolgozó személy elárulta, hogy Couzens-nek az lesz a legjobb, ha inkább végig a cellájában marad. A letartóztatása után több kollégája azt mondta, hogy a férfit mindig is furcsának és perverznek gondolták.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen