
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Halált okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gárdonyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya egy vezetői engedéllyel nem rendelkező 16 éves fiatal ellen, aki 2021. május 21-én éjjel egy útkanyarhoz érve nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a járműve sebességét és balesetet okozott Szabadegyháza külterületén.
A fiú által vezetett autó először átsodródott a szemközti forgalmi sávba, majd az úttest jobb oldalán levő jelzőtáblának csapódott, melynek következtében az oldalára billent és megpördült. Az ütközés következtében a járműben utazó négy fiatal közül egyik kirepült a gépkocsiból, melynek során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, hárman pedig könnyű sérülést szenvedtek. A sofőr esetében felmerült a gyanú, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyaszthatott, aminek megerősítése további szakértői vizsgálatot igényel.
Fotó: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen