
Javában zajlanak a felújítások, hamarosan teljes pompájában tündököl a váci Nagyboldogasszony Székesegyház
Építészeti és művészettörténeti szakmai konferencián mutatták be a váci Nagyboldogasszony Székesegyház felújításának jelenlegi állapotát november 13-án, szombaton Vácott.
Tenyek.hu 2021. november 17., szerda 16:03
Az eseményt a Vác Városért Alapítvány szervezte, létrejöttét a Nemzeti Együttműködési Alap biztosította.
A Vácott megrendezett Konferencia célja a székesegyházban zajló folyamatok bemutatása a nyilvánosság előtt, legfőképp a helyi polgárok számára. A szakma is érdeklődéssel fordult a rendezvény felé. Az előadások felölelték a középkortól a mai állapotig a székesegyház építészeti terveit, kialakulását, művészettörténeti átalakulásait. A restaurálás rejtelmeibe is bepillantást nyerhettek a jelenlevők. Az utolsó előadás pedig a székesegyház környezetéről és a püspöki palota kertjének történetéről, jelenlegi állapotáról szólt. A rendezvény fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt,a Konferencia bizottságban Dr. Varga Lajos segédpüspök, általános helynök, elnökölt. A regisztrált résztvevők betekintést nyerhettek a székesegyházba, illetve kerttörténeti sétán vehettek részt a püspöki palota kertjében.
Fotók: Bea István, Jaczó Ádám
+Ez is érdekelheti

Újabb medve kóborol Magyarországon, itt látták utoljára

Időjárás-jelentés: Ez vár ránk április utolsó napjaiban

Dráma egy etyeki óvodában, azonnal cselekedni kellett

Rejtélyes rakomány akadt el Hatvannál, kamionnal érkezett

Veszélyre figyelmeztetnek hazánkban, sokakat érint

Magyarországot északnyugatról érték el először a csernobili robbanásból származó radioaktív anyagok

Világszintű hőség jöhet: már nyáron berobbanhat az El Niño

Mentőhelikoptert riasztottak egy fuldokló újszülötthöz

Azbesztszennyeződés Szombathelyen és Kőszegen, Celldömölk is közleményt adott ki

Az iráni háború miatt a gyógyszerek ára is brutálisan emelkedhet

Megint többet fizetnénk a benzinkutakon, ha nem lenne védett ár

Nagy erőkkel vonult ki a TEK és a rendőrség a XI. kerületbe








