
Őrület, hogy mikkel terhelték a segélyhívót
Barátjával beszélgetett július 30-án este egy százhalombattai játszótéren egy 19 éves fiatal, amikor két idegen odalépett hozzájuk. Egyikük elővett egy fegyvert, majd rájuk fogta és közölte: „most pakolni fogtok!” A 19 éves fiatal ráfogott a fegyveres kezére és megpróbálta kicsavarni, miközben barátja elszaladt. Végül egymásnak estek, majd földre kerültek - írta a police.hu.
Időközben sikerült a támadó kezéből kivennie a pisztolyt, aki egy ütéssel válaszolt erre. A verekedés végén a támadó elfutott, elejtett fegyverét az áldozat hazavitte, ám észrevette, hogy több százezer forintos mobiltelefonja eltűnt.
A rendőrök hamar rátaláltak a támadókra, a 20 éves V. Dezsőt tárnoki otthonában fogták el, 17 éves társa néhány órával később került az előállító helyiségbe.

Fotó: police.hu
A fiatalkorú beismerte a rablást, V. Dezső azonban máshogy emlékszik a történtekre. Mindkettőjüket fegyveres rablás bűntettének kísérletével gyanúsították meg, V. Dezsőt őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.
A lefoglalt fegyver az elsődleges vélemény szerint gáz és riasztófegyver, további vizsgálatát igazságügyi fegyverszakértő végzi. A rendőrök az elvitt mobiltelefont is megtalálták, sőt a támadó véres pulóverét is szakértő vizsgálja.
Az Érdi Rendőrkapitányság V. Dezső, valamint 17 éves társa ellen fegyveres rablás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Őrület, hogy mikkel terhelték a segélyhívót

Így vészelhetik át a kutyák és gazdijaik a szilvesztert

Újabb roham indult a boltokban, több oka is van

Razzia a Király utcában, két legyet "ütöttek" egy csapásra

Tízezernél is több esethez vonultak a mentők és tűzoltók az ünnepekkor

Halálos tűz ütött ki Üllőn, hentesek próbáltak életet menteni

Óriási autósüldözés zajlott Budapesten, újabb részletek derültek ki

Kiadták a riasztást, veszély áll a háttérben

Szétroncsolta egy 15 éves fiú kezét a petárda

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt