
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Novák Katalin a feltöltött videóban kiemelte, hogy ez 2,5 millió embert érint Magyarországon.
A miniszter közölte, a nyugdíjasok megszokták, hogy nehezebb időkben a baloldali kormányok rajtuk spóroltak, így szüntették meg a 13. havi nyugdíjat és vezették be a nyugdíjprémiumot, amelyet "ők soha nem tudnak fizetni a nyugdíjasoknak".
A jelenlegi kormány ezt már háromszor megtette, és a 13. havi nyugdíj visszavezetése mellett is megtartja a nyugdíjprémium lehetőségét - hangsúlyozta.
Novák Katalin azt mondta: a kormány vállalása, hogy megőrizze a nyugdíj vásárlóértékét, ezért mindig a tervezett infláció mértékével megfelelően emeli a nyugdíjakat. Idén január 1-jével 3 százalékkal emelkedik a nyugdíj, később pedig korrigálják azt, ha a tényleges infláció meghaladja a tervezettet.
Hozzátette: a kormány az elmúlt tíz évben 10 százalékkal növelte a nyugdíjak vásárlóértékét.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen