
Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek
Az EDDA dobosa a csodával határos módon pár karcolással megúszta a szombat éjjeli baleset. Hetényi Zoltán a Népligetnél épülő kézilabdacsarnokot körülvevő, ideiglenesen felállított kerítést mintegy 50 méteren letarolta, majd autójával fejre állt.
A zenész a Borsnak nyilatkozott és megerősítette, hogy mielőtt volán mögé ült fogyasztott alkoholt, és elismeri a felelőségét. Hozzátette, hogy körültekintően vezetett, de ezúttal figyelmetlen volt.
"Már itthon vagyok, nem esett bajom, se nekem, se másnak. Most ennek örülök. A felelősséget beismerem" - nyilatkozta a napilapnak a zenész.

A Borsnak a rendőrség megerősítette, hogy 2021. május 29-én 22 óra 35 perc körül egy autós balesetet szenvedett a IX. kerületében. A jármű az Üllői úton haladt a Könyves Kálmán körút felől az Ecseri út irányába, a felüljáróval párhuzamos szervizúton, amikor letért az úttestről, és a kerítésnek ütközött. A sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett, a nála alkalmazott alkoholszonda viszont pozitív eredményt mutatott, ezért a Budapesti Rendőr- Főkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt indított eljárást.
A címlapfotó: Baleset-info.hu

Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek

Aggasztó időjárás-jelentés: Sajnos ezt sem ússzuk meg

Itt az ítélet: ennyit kapott a német, queer antifa, aki Budapesten vert agyba-főbe magyarokat

Elképesztő képsorok: Ez történt a Balatonnal pár nap alatt

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől