
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Szombat éjszaka 23 óra 30 perckor egy 76 éves férfi az M30-as autópályán a forgalommal szemben haladt. Balszerencséjére a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály járőrei Miskolc irányából Szikszó felé haladtak éppen, és azonnal kiszúrták.
Miután a rendőrök megállították az idős férfit elmondta, hogy egy miskolci bevásárlóközpontból tartott hazafelé, de eltévedt. Mikor elérkezett Halmajig ott megfordult és forgalommal szemben kezdett közlekedni. A rendőri intézkedés során kiderült, hogy alkoholt is fogyasztott a 76 éves sofőr. Elvették a jogosítványát és előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra.
A férfival szemben ittas járművezetés miatt közigazgatási eljárást is kezdeményeztek – olvasható a police.hu-n.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen