
Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába
Késsel szurkálta össze csütörtökön a feleségét egy férfi Győrben, a brutális támadásról maga a kétgyerekes anya beszélt a Tényeknek. A munkahelyén, egy szépségszalonban tört rá a férfi, akitől el akart válni.
„Itt most nagyon csúnya dolgok fognak történni” – ezzel küldte ki a vendéget, majd bezárta az ajtót és megkéselte a feleségét a nyakán és az arcán.
Az egyik szúrás a szemétől egy centire érte a nőt, az orvosok szerint meg is vakulhatott volna. Végül sikerült kimenekülnie az utcára, ahol két férfi lefogta a dühöngő férjet.
Az asszony bekötött kézzel, szúrt sebekkel az arcán állt kameránk elé. Csak a Tényeknek nyilatkozott.
„Igazából csak villanásszerűen láttam, hogy sorozatban üti, vágja bele a fejembe a kést” – mondta.
Borzasztó részletekről beszél a videóban.
A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a 38 éves férfival szemben súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt.
A szárföldi férfit a Győri Járásbíróság január 7-én letartóztatta.

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség