
Kiemelt ellenőrzéseket tart a rendőrség az utakon
Szörnyű kutyatámadás történt a minap Rábaszentandrás fő utcájában Győr-Moson-Sopron vármegyében. Szomszédja megvadult kutyája rontott rá a 72 éves Ibolyára, aki súlyos sérüléseket szenvedett – írta meg a kisalfold.hu.
A lap szerint az állat az idős nő kezeit és lábait harapta meg többször is. Sérülései pedig olyan súlyosak voltak, hogy kórházba kellett szállítani.
A kutyatámadás miatt rendőségi eljárás is indult.
A kutya gazdája, Anett, a Kisalföldnek elmondta, kislánya hagyta nyitva az utcaajtót, azon lépett ki a japán akita. A támadást ő sem érti, hiszen eddig soha nem bántott senkit az állat. Úgy gondolja azonban, egy korábbi konfliktus állhat a háttérben, amikor Ibolya bántalmazta a kutyájukat.

A fotó illusztráció (Shutterstock)
A kinti kameránk felvette, ahogy a kutya kiszaladt az utcára, többen is jártak akkor erre, de nem foglalkozott velük. Később hazajött, kinéztem az utcára és akkor láttam, hogy a szomszédasszony ott ül a ház előtt. Odaszaladtam és rögtön hívtam a mentőt. Amíg kiértem, végig mellette maradtam
– idézte fel a történteket Anett a lapnak.
Hozzátette: folyamatosan érdeklődnek az idős asszony hogyléte felől és elmondása szerint a párja volt is bent nála a kórházban. Azt is felajánlják, ha a továbbiakban el kell járnia kezelésekre, abban is segítenek.
A Kisalföld azt írta, hogy a kutya most karanténban van, megfigyelés alatt. és majd tizennégy nap múlva dől el a sorsa. Gazdái szerint biztosan el kell altatni, de ha a hatóság mégsem így dönt, ők akkor is megválnak tőle.

Kiemelt ellenőrzéseket tart a rendőrség az utakon

Egy tini fosztotta ki fél Vácot, íme a mesterterve

Videóra vettek egy balesetet okozó ámokfutót Kótajon

Beteg, idős asszonytól rabolták el a gyógyszerpénzt Kazincbarcikán

Kiderült, miért lőttek be az óvoda ablakán Solymáron

Tömegverekedés Királyegyházán, elfajult a majális - Videó

Felhívta a családot Till Tamás gyilkosa, megrázó részletek derültek ki

Megható videó, így köszöntötték az édesanyákat a rendőrök, tűzoltók, katonák és mentők

Kigyulladt egy családi ház és két autó Albertirsán

Kisbaba életéért küzdöttek a budapesti Pesterzsébeten

Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban landolt az M3-ason

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás