
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Átkutatták a rendőrök annak a 43 éves budapesti nőnek a lakását, aki szexuális szolgáltatás ajánlatával vesztegetett meg egy orvost. A nő illegálisan, cukorbetegeknek szánt, fogyást elősegítő injekciókhoz jutott hozzá, amiért cserébe szexet ígért.
A nő lakásából több doboz gyógyszer is előkerült. Úgy tudjuk, a budapesti nő egy egykori modell, akinek a drasztikus fogyásáról az utóbbi időben több újság is beszámolt. Az egyik napilap arról írt, hogy az elmúlt kevesebb mint egy évben több mint 10 kilót fogyott.
A nyíregyházi orvos rendelőjében is házkutatást tartottak a rendőrök. Az egykori modell az itt dolgozó orvossal telefonon vette fel a kapcsolatot. A férfi elfogadta a nő ajánlatát. A gyógyszereket pedig annak ellenére is felírta, hogy háziorvosként ehhez nem volt jogosultsága.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőrfőkapitányság gazdaságvédelmi osztályának nyomozói a budapesti nőt vesztegetés bűntette, a nyíregyházi háziorvost vesztegetés elfogadása bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatta, vallomást egyikük sem tett.
A büntetőeljárás során az orvos és az 43 éves modell is szabadlábon védekezhet. Az eset kapcsán telefonon kerestük a nőt, aki tagadta, hogy érintett lenne az ügyben. Az orvos a vesztegetés elfogadása miatt akár 8 év börtönt is kaphat. Úgy tudjuk, a szexuális szolgáltatásra végül nem került sor.
Az utóbbi időben egyre többen próbáltak hozzájutni illegálisan is a cukorbetegeknek szánt készítményekhez, azért, hogy lefogyhassanak. Ezért a gyógyszerből hiány van.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen