
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Nyíregyházán egy tinikből álló rablóbanda tavaly nyár végétől október közepéig tartotta rettegésben a fiatalokat. Arra szakosodtak, hogy áldozataiktól értékeket szereznek. Egy őszi napon is így tettek és kiszemeltek egy fiatal fiút.
A galeri vezetője, miközben társaival együtt szorosan körbeállták a sértettet, felszólította, hogy „ugorjon ki a cipőjéből” és adja át a pulóverével együtt, amennyiben ezt nem teszi, bántalmazni fogják
– mondta a Tényeknek Márton Anett vármegyei főügyészség szóvivője.
A fiatal fiú nagyon megijedt és félelmében beszaladt a közeli gyorsétterembe, de a banda nem tágított és utána mentek.
Egyikük azzal fenyegette, hogy szét fogja verni a fejét, és kórházba fogja juttatni, míg a többiek az ajtón belépve figyelték az eseményeket
– részletezte a szóvivő.
Az ekkor már halálra rémült fiú a barátaitól akart segítséget kérni, ezért elindult a főtérre. Támadói azonban követték és az egyik agresszív tini megmarkolta a vállát és azt mondta neki, csak azért nem veri szét a fejét, mert a téren sok a kamera. Ekkor érkeztek egy kávézó elé.
Az egyik fiú verekedést akart provokálni a sértettel és arra kényszeríteni, hogy térdeljen le a tér közepén, ennek érdekében bántalmazta is
– tette hozzá Márton Anett.
A megtámadott fiú barátai azonban odaértek és megvédték társukat. A tini rablók pedig elmenekültek, de a rendőrök elfogták őket, a banda vezetőjét pedig késő a bíróság letartóztatta.
Az ügyészség most arra tett indítványt, hogy a fővezér javítóintézetbe kerüljön, körülbelül húsz társa pedig felfüggesztett fogházbüntetést és próbára bocsátást kapjon.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen