
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az eset 2022 áprilisában történt egy győri középiskola előtt, amikor a 27 éves férfi az autójában letolt nadrággal ült, önkielégítést végzett és mutogatta a nemiszervét – derült ki a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség szerdai sajtóközleményéből.
A férfi az iskolásokat bámulva elégítette ki magát, majd követni kezdte őket. A diáklányok azonban értesítették a hatóságokat, akik még a helyszínen igazoltatták a szatírt.
Az intézkedés során azonban kábítószert is találtak az autóban, sőt a férfi drogtesztje is pozitív értéket mutatott.
A rendőrök a férfi telefonját is átnézték, ahol meztelen gyermekekről készült fényképeket és videófelvételeket találtak. Ezt követően házkutatást rendeltek el a lakásán, ahol elektronikai eszközein több mint 3600 darabra bukkantak, melyből 2200 kép 12 év alatti gyermeket ábrázolt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A férfi ellen a napokban gyermekpornográfia, szeméremsértés, bódult állapotban elkövetett járművezetés és kábítószer birtoklás miatt emelt vádat az ügyészség.
Indítványozták, hogy a bíróság tiltsa el őt a járművezetéstől, valamint a végleges hatállyal a tizennyolcadik életévét be nem töltött személyek nevelésével, felügyeletével, gondozásával kapcsolatos foglalkozásoktól.
A büntetési tétel a halmazati szabályokra figyelemmel tíz évig terjedő szabadságvesztés.
Végleges döntést a Győri Járásbíróság hoz az ügyben.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen