Ipari mennyiségben gyártották a drogot Csepelen, három férfit őrizetbe vettek

Folyik a Csepelen talált kábítószerlabor kapcsán indított nyomozás, az ügyben három férfit a rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki, őrizetbe vették őket - közölte Jeney Áron, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

A csepeli kábítószerfogásról Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos számolt be pénteken a közösségi oldalán.

Jeney Áron rendőr dandártábornok szombaton elmondta, a rendőrség a jelzést a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól kapta. A nyomozás során eljutottak ahhoz a 70 éves budapesti férfihez, aki a csomagokat megrendelte.

Rajta keresztül jutottak el egy másik, 72 éves Pest vármegyei férfihez, ők ketten a gyanú szerint kábítószert akartak előállítani. Mindkettőjüket április 1-jén fogták el és őrizetbe vették.

Jeney Áron beszámolt arról, hogy a rendőröknek sikerült azonosítani egy 48 éves budapesti férfit, aki a feltételezések szerint "a csoport vegyésze volt". A rendőrség őt is gyanúsítottként hallgatta ki és őrizetbe vette.


A férfiaknál házkutatást tartottak és sikerült azokat a telephelyeket, raktárakat is azonosítani, ahol különböző mennyiségű és minőségű anyagokat találtak. Így jutottak el egy csepeli vegyi üzemhez, amely legálisan működött, de a gyanú szerint az üzemben illegális tevékenység is folyt - közölte Jeney Áron.

Azok az anyagok, amelyeket megtaláltak, illegális tevékenységre utaló bizonyítékok - tette hozzá az igazgató.

A rendőrök majdnem 100 kilogramm kristályos anyagot lefoglaltak, aminek a piaci értéke 500 millió forint, valamint 7,5 tonna olyan anyagot, amelyből nagyon könnyen állítható elő kábítószer. Ha ez piacra kerül, a feketepiaci értéke 12 milliárd forint lenne - jelezte.

Jeney Áron közölte: a szemle még folyamatban van a gyár területén, a rajtaütéskor aktívan dolgoztak az üzemben, az ügybe szakértőket vonnak be.


A gyár területén nagyon sok vegyi anyag van, ezek azonosítása folyamatban van, valószínűleg több hetet is igénybe vesz - tette hozzá.

A nyomozás során vagyonelemeket is lefoglaltak; 5,5 millió forint készpénzt, 60 ezer eurót és 30 millió forint értékű kötvényt, valamint olyan feljegyzéseket, amik alapján kábítószert lehetett előállítani.

Arra a kérdésre, hogy mit gyártott legálisan a csepeli üzem, Jeney Áron úgy válaszolt: a nyomozás következő szakasza fogja kideríteni azt, hogy mit gyártott illegálisan és legálisan a gyár, illetve feltérképezik az alkalmazottak körét is.

Teleki József, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatóság igazgatója elmondta, március 6-án a pénzügyőrök egy Németországban feladott csomag átvizsgálása során bukkantak először "a kristályos vegyi anyagra".


Több csomag is érkezett Magyarországra, amelyekből szintén mintát vettek. A laboratóriumi vizsgálat megállapította, hogy a csomagokban "egy kristályos szerkezetű anyag" van, ami kémiai összetételét tekintve nem minősül kábítószernek, azonban nagyon könnyen kábítószer állítható elő belőle - ismertette.

Jelezte: a csomagon és a fuvarlevélen nem szerepelt az áru pontos megnevezése.

Teleki József közölte: a pénzügyőrök összesen 132 doboz árut ellenőriztek, amelyekben összesen 3,5 tonna "kristályos anyag" volt.

MTI/Fotók: rendőrség

Korábbi tartalom:

Nem Narniába vezetett a szekrényből nyíló titkos ajtó Baján - videóval

2025. április 05. 14:08
Magyarország elveszített egy jóbarátot
Exkluzív interjút adott Orbán Viktor műsorvezető kollégánknak, Váczi Gergelynek Ferenc pápa temetése után Rómában. A...
Ki lehet a következő pápa? Erdő Péter mellett többek is esélyesek - Itt a lista
Vatikáni körökben népszerű mondás, hogy ha „pápaként lépsz be a konklávéba, akkor bíborosként távozol”. Ez annyit je...
6 éves gyereket kellett újraéleszteni a siklósi fürdőben
Mentőautók lepték el a fürdő területét.
Kiderült, hogyan fog wc-zni, fogat mosni és aludni Kapu Tibor az űrben - videóval
Nem tudnak csak úgy befeküdni az ágyba, sem fogat, vagy hajat mosni normálisan. A víz gömbökben lebeg, wc helyett po...
6 órás reggeli rutin? Helyette adunk pár egyszerűbb tippet, hogy jól induljon a nap
Pár egyszerű tippet adtak a szakértők, hogy megfelelő energiával induljon a nap.
Új szakmába kezd a TV2 műsorvezetője?
Százezrek előtt mutatta meg tehetségét.
Családi autót nyerhetnek a versenyen
Tüzet olthattak, kipróbálhatták a vezetésszimulátort és rengeteg érdekes előadást is meghallgathattak azok a gyereke...
Dagad a botrány Magyar körül
Maffiózókat megszégyenítő módon félemlítette meg Magyar Péter a Nemzeti Bank egyik női alkalmazottját, aki az eset u...
A nyugdíjakat is veszélyezteti Ukrajna
Magyarország köteles lenne az idetelepülő idős ukránoknak nyugdíjat fizetni, ez pedig drámaian megterhelné a magyar ...
Hamarosan megnyithat a leégett fürdő
Megnyithatják hamarosan a két hete leégett Tiszaújvárosi fürdőt, de van olyan részlege, amelyet pár napja már haszná...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.