
Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt
Az Állatmentő Liga számolt be róla a közösségi oldalán, hogy megszökött több bárány egy Óceánároknál fekvő magánterületről kedden. Az állatok nem a legjobb helyet választották legelészésre, ugyanis először a Váci út melletti dombon sétálgattak, majd rámentek a forgalmas útra is, ahol kis híján balesetet okoztak.
A Pest megyei bűnügyesek éppen arra jártak és segítséget kértek. Mivel a kanyar után voltak az állatok, egy forgalmas rész mellett, így szóltak az újpesti rendőrségnek is. Ezt követően lezárták a kétszer két sávot mindkét irányból.
Időközben előkerült a gazda is, aki aztán hazaterelte a jószágokat. Az Állatmentő Liga szerint volt már eljárás a folyamatos kóborlás miatt, de nem történt változás. A bárányok keddi magánakciója felért egy közúti veszélyeztetéssel.

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!