
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az országszerte kilenc helyszínen elérhető Pénziránytű Bázisiskolákban 45 és 90 perces élményfoglalkozásra jelentkezhetnek a 7-12. osztályos diákcsoportok. A pedagógusoknak nincs más dolga, mint felvenni a kapcsolatot a legközelebbi bázisiskolával és elkísérni diákjaikat. A Budapesten két helyszínen, valamint Debrecenben, Dunaújvárosban, Győrben, Kaposváron, Kisújszálláson, Szegeden és Veszprémben található bázisiskolák foglalkozásait a Pénziránytű Alapítvány képzett trénerei tartják. A tananyagok illeszkednek a matematika, a földrajz, az állampolgári ismeretek, a történelem illetve a technika és tervezés tárgyak kerettanterveihez, de egy kihelyezett osztályfőnöki óra keretében is nagyon hasznos információkat kaphatnak a diákok.
Gyakorlatias pénzügyi ismeretek és izgalmas kalandjáték
A 7-8. évfolyamosok és a középiskolások számára készült foglalkozások játékosan vezetik be a fiatalokat a családi költségvetés, a pénzügyi tervezés, a korszerű pénzkezelés vagy a pénzügyi intézményrendszer és a tőzsde világába. Októbertől emellett egy új foglalkozás keretében megérthetik, hogy mit csinál, mire költ, miből gazdálkodik az állam.
Ha pedig már kimozdult a csapat, érdemes még egy tanórányi időt szánni az önfeledt, egyben hasznos játékra. Már hat bázisiskolában – Dunaújváros, Győr, Kisújszállás, Pest, Szeged és Veszprém - a MoneyTours pénzügyi kalandjáték fejtörői teszik még izgalmasabbá a pénzügyi nevelést. A játékban résztvevő csapatoknak egy osztálykirándulást kell megtervezniük. A játék végén pedig mindenki nyer: tudást, tapasztalatot és egy kis ajándékot is.

Támogatás a pedagógusoknak is
A diákfoglalkozásokon és játékokon túl a pénzügyi nevelés iránt nyitott pedagógusok ingyenes akkreditált képzéseken is részt vehetnek. A bázisiskolák szervezésében valósulnak meg a Pénziránytű Alapítvány Új lehetőségek a pénzügyi nevelésben című, az Oktatási Hivatal (OH) és az Innovatív Képzéstámogató Központ (IKK) által is akkreditált, 40 órás blended (20 óra személyes jelenléttel és 20 óra otthoni előrehaladással teljesíthető) képzései, melyek felkészítik a tanárokat a gazdasági-pénzügyi nevelés szakmai és módszertani alapjaira. A képzés sikeres elvégzéséről a köznevelési, illetve a szakképzési továbbképzési kötelezettségbe is beszámítható 40 kredites tanúsítványt kapnak a pedagógusok.
A bázisiskolák elérhetőségéről, az időpontfoglalásról, az élményfoglalkozások felépítéséről, és a képzések időpontjáról a Pénziránytű Alapítvány honlapján is lehet tájékozódni: https://penziranytu.hu/bazisiskolak

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen