
Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét
A 24 éves Montel Nowhia-Job még 2019 szeptember 10-én hajnali három órakor gondolta úgy, hogy azzal imponál majd egy neki tetsző lánynak, hogy odalopakodik a London belvárosában alvó hajléktalanhoz, Andy Hillerby-hez és rádob egy, már korábban meggyújtott papírgolyót, aminek hatására a férfi hálózsákja azonnal lángra kapott. Ezután sem tudott nyugodni, és egy másik férfit is célba vett, és a szintén alvó Mauricy Malczewski kapucniját is meggyújtotta alig egy órával az első eset után.
Az ügyben eljáró bíró, Sean Sullivan elmondta, az egyik áldozat arra ébredt, hogy óriási forróságot érzett a fejénél, majd ránézett a ruhájára, és az is lángolt már, érezte a füstöt és teljesen sokkot kapott a történtek következtében.
Andy azóta pánikrohamokkal küzd, képtelen elfelejteni azt a szörnyű érzést, amikor érezte, teste lángokban áll, de Mauricy is alvási nehézségekkel küzd, sokszor pedig enni sem képes.
Nowhia-Jobot két nappal később tartóztatták le a rendőrök, miután a térfigyelő kamera felvételei alapján sikerült őt azonosítani a jellegzetes tréning ruhájának köszönhetően.
A pszichiátriai vizsgálat megállapította, hogy a férfi nem tanúsít megbánást tettei miatt, és hajlandóságot sem mutat arra, hogy változtasson életén, így a bíróság legalább két év börtönbüntetésre ítélheti majd - írta meg a MyLondon.news.
Az esetről készült felvétel IDEkattintva érhető el.

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá