
Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír
Pénteken erősen felhős vagy borult idő lesz, csak kisebb szakadozások, rövidebb napos időszakok valószínűek. Kisebb eső elszórtan, legkisebb eséllyel az ország délnyugati részein fordulhat elő. A délnyugati, nyugati szelet helyenként élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között alakul.
Szombaton a nap első felében nagyrészt erősen felhős lesz az ég, második felében egyre nagyobb területen vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de maradhatnak erősen felhős vidékek is. Főleg az ország északkeleti felén-kétharmadán valószínű szórványosan eső, zápor. A délnyugati, nyugati, majd átmenetileg az északnyugati szelet sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 2 és 8, a maximum 11 és 17 fok között alakul.
Vasárnap jobbára erősen felhős idő valószínű, majd a nap második felétől felhőátvonulásokra kell számítani. Délnyugaton néhol, máshol szórványosan előfordulhat eső, zápor, estefelé északkeleten a hegyekben havas eső is hullhat. A délnyugati, majd északnyugati szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 9 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.
MTI

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket