Ilyen időre készüljünk, lesz, aminek nagyon nem örülünk majd

A hét elején a reggelek párásak, ködösek lesznek, de a köd napközben feloszlik, és a legtöbb helyen több órára kisüt a nap. A hét második felében folytatódik az enyhülés, megszűnnek a kemény éjszakai fagyok. A hét végén változóan felhős idő lesz, a legmagasabb nappali hőmérséklet akár a 15 fokot is elérheti - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak előrejelzéséből.

A hétfő hajnalra képződő köd, illetve rétegfelhőzet egy része napközben is hosszabb ideig megmaradhat, sőt, néhol terjeszkedhet is. Másutt változóan felhős idő valószínű többórás napsütéssel. Számottevő csapadék nem lesz. Mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 9 fok között alakul, az északkeleti határnál egy-két fokkal hűvösebb is lehet.

Kedden a reggelre képződő köd, rétegfelhőzet napközben lassan feloszlik, a legtöbb helyen több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 5 és plusz 2, a maximum 5 és 10 fok között alakul.

Szerdán a reggelre képződő köd, rétegfelhőzet napközben lassan feloszlik, a legtöbb helyen többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 5 és plusz 1 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A csúcsérték 4 és 9 fok között valószínű.


Csütörtökön
a reggeli köd, rétegfelhőzet napközben lassan feloszlik, a legtöbb helyen több órára kisüt a nap, amit egyre vastagodó fátyolfelhőzet zavar. Csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül. A minimum-hőmérséklet mínusz 6 és 0, a maximum 5 és 11 fok között alakul.

Péntekre virradóra észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, napközben pedig többnyire közepesen és erősen felhős időre van kilátás. Helyenként előfordulhat eső. A nyugatias szél időnként megélénkül. A minimum-hőmérséklet mínusz 3 és plusz 3, a maximum 6 és 13 fok között alakul.

Szombaton többnyire erősen felhős lesz az ég, és elszórtan eső, zápor alakul ki. A nyugati, délnyugati szél megélénkül, főként északon meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

Vasárnap felhőátvonulásokra lehet számítani többórás napsütéssel, néhol záporokkal, sokfelé megerősödő, az Észak-Dunántúlon viharossá fokozódó északnyugati széllel. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között valószínű, de a szélvédett helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

MTI

2023. február 12. 13:24
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Az ünnepélyes zászlófelvonást a katonai eskütétel követi a Parlament előtt. Kilenctől légi parádét tartanak a Duna f...
Az Otthon Start Programiroda azért dolgozik, hogy még idén ősszel elinduljon több mint tízezer lakásfejlesztés – mon...
Reggel 7 órakor megkezdte működését az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív t...
BEDARÁLTA - Meghalt egy családapa, amikor berántotta egy trágyázógép Szentgáloskéren. A férfi a földeken dolgozott, ...