2025. november 15. szombat, Adalbert, Lipót
8°C Budapest

Így okoztak ma pánikot az iskolákban - elemezte a helyzetet a szakértő

2025. január 23-án reggel országszerte összesen 268 tanintézmény kapott elektronikus levelet, amelyben robbantással fenyegették meg őket. Az intézményeket azonnal kiürítették, és a Rendőrség egységei átvizsgálták az épületeket. Szerencsére sehol sem találtak robbanószerre utaló nyomokat. Ma Pozsonyban is hasonló eset történt, illetve a közelmúltban több környékbeli országban is.
Tenyek.hu
2025. január 23., csütörtök 19:15
Vágólapra másolva!

Hajós István, a Bastion Group ügyvezetője, közel két évtizedes tapasztalattal rendelkező biztonsági szakértő, elmondta, hogy

– mondta Hajós István, aki azért egy másik lehetséges forgatókönyvet is felvázolt.

– tette hozzá.

Hajós István elmondása szerint a mesterséges intelligencia úgy gondolja, hogy a levél nyelvezete arra utal, hogy nem magyar anyanyelvű író állhat mögötte.

– mondta Hajós István. A biztonsági szakértő megnyugtatásul leszögezte:

Már az Interpol is beszállt a nyomozásba.

Hajós István meglátása szerint a magyar rendőrség az ilyenkor szokásos protokoll szerint járt el.

– írta le az eljárási protokollt és kitért arra is, hogy ilyen helyzetre nem lehet államilag felkészülni, hiszen a fenyegetés váratlanul érkezik.

– mondta Hajós.

Fotó: TV2 Tények

Bár a gyerekekkel, ott, ahol erre lehetőség van még frissiben vagy később iskolapszichológus is foglalkozik, de az első perctől fontos velük megértetni, hogy kövessék a tanárok utasításait. Nem kell őket pánikba ejteni, félelemben tartani, de miután olyan fenyegetettség áll fenn, amelynek nem tudjuk az eredetét és a következményeit, azt kell nekik mondani, ha a tanár néni azt mondja, hogy menni kell, akkor menni kell.

– elemezte a helyzetet a szakértő a gyerekek szemszögéből. 

A biztonsági szakember kiemelte, a csütörtöki eset szinte tankönyvi példája, hogy lehet egyetlen levéllel, óriási, országos méretű pánikot kelteni, azaz mekkora hatalma van az emberek felett a kiber térnek az online felületeknek.

– mondta Hajós.

- zárta gondolatait a szakértő.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk