
Így néz ki most a Tatabányán kiégett Volvo, a sofőr okkal hajtott át a piroson – Fotók
A sofőr nem vesztegette az időt, a piroson is áthajtott.
Tenyek.hu 2023. február 08., szerda 12:58
Már korábban beszámoltunk róla, hogy január 25-én este egy lángoló Volvot kaptak lencsevégre Tatabánya egyik utcájában. Egy lámpás kereszteződéshez érkezett épp a sofőr, mikor ő maga is érzékelte, hogy valami nincs rendben a kocsival.
Az autó bal elején csaptak fel a lángok, vezetője pedig nem vesztegetett egy másodpercet sem, körültekintően áthajtott a piroson, majd, ahogy sejteni lehetett, a mindössze pár száz méterre lévő tűzoltósághoz sietett.
A lángoló motorterű kocsira a híradóügyeleten dolgozó munkatárs lett figyelmes, ezt követően több tűzoltó is a sofőr segítségére sietett, poroltóval megfékezték a tüzet, majd vízsugárral visszahűtötték azt autót – számolt be kedden a katasztrófavédelem.
+Ez is érdekelheti

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás

Letartóztatták K. Györgyöt, beismerte a gyilkosságot

Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig

Síneken át üldöztek egy utast Ócsánál, videón a kergetőzés

Helyszíni fotók érkeztek a szolnoki gyilkosságról, egy fiatal nő az áldozat

Csecsemőtragédia Heves vármegyében: Borzalmas, lassú halált halt egy kisbaba

Drámai fotókon a herendi baleset

Sokkoló felvétel: Frontálisan ütközött két autó a 7-es főúton

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot



