
Már több rendkívüli esemény is történt a választáson
Kigyulladt öt kocsi egy autószállító kamionon az M7-es sztráda Budapest felé vezető oldalán, Füle térségében pénteken este.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint elsőként a balatonfűzfői hivatásos és a polgárdi önkormányzati tűzoltók érkeztek meg a lángoló trélerhez, és három habosított vízsugárral láttak munkához. Ezt követően Siófokról és Pétfürdőről is csatlakoztak hozzájuk hivatásos egységek.
Az autópálya érintett szakaszát egy időre lezárták a rendőrök, a forgalmat pedig a 7-es főútra terelték.
A Fejér Vármegyei Hírportál birtokába került felvételeken láthatóak a lángok, illetve az oltás utáni állapotok is. Megtippelni sem könnyű, mekkora lehet a kár, de nyilvánvalóan sok millió forintot emésztett fel a tűz.

Már több rendkívüli esemény is történt a választáson

Videón a két életet követelő Árpád hídi baleset

Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető