
Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén
Csollány Szilveszter magyar olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász koronavírus szövődmények következtében 51 éves korában halt meg. Családján és barátain túl egy nemzet gyászolja. Búcsúztatójára szerdán kerül sor a Farkasréti temetőben 11 órakor, ahova várnak mindenkit, aki tiszteletét szeretné tenni az egykori klasszis előtt.
Ahogyan azt a Magyar Torna Szövetség hivatalos közleményében leírta, az eseményen résztvevők a szertartás előtt egy szál virág elhelyezésével róhatják le kegyeletüket, a búcsúztatón a szervezők pedig lehetőség szerint kérik a maszk használatát. A család kérésére személyes részvétnyilvánításra nem lesz lehetőség.
Mint azt írták, az eseményen az Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, az olimpiai család nevében Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, valamint a Magyar Torna Szövetség elnöke, Magyar Zoltán tartanak majd búcsúbeszédet. A család nevében Mórádi Zsolt, a család barátja emlékezik.
Címlapfotó: MTI

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött