
Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre
Alig két hét telt el a Miskolctapolcai Barlangfürdő tetőszerkezetének leégése óta, melyben a lángok szinte porig égették a fürdő épületét. Habár a tüzet néhány óra alatt eloltották a tűzoltók, az utómunkálatok még órákig zajlottak, ezután pedig a szakértői vizsgálatok is megkezdődtek.
A tűzvizsgáló elsődleges tájékoztatása azonban alig néhány órával később megérkezett, tájékoztatásuk szerint a tűz oka egy elektromos zárlat volt, amely egy teraszon lévő kültéri lámpánál keletkezett.
A fürdő újjáépítésére a Miskolc hivatalban lévő és megválasztott polgármestere adomány-bankszámlát hozott létre néhány nappal a történtek után, amire azóta hálásan fogadják a segítő szándékú hozzájárulásokat.
Időközben az első lépések meg is történtek már, a Miskolctapolcai Barlangfürdő szerdán közösségi oldalán mutatta meg, hogyan haladnak a munkálatokkal.
Megkezdődtek a takarítási és kártalanítási munkálatok a Barlangfürdő és az Aquaterápia részlegén!
Végre kollégáink is megkezdhették a tűzeset okozta kár nyomainak elhárítását, ami nem kis feladat lesz számukra. Az elmúlt napok megpróbáltatásai után, külön köszönet minden kollégánknak, akik a nehézségek ellenére is teljes odaadással vesznek részt a helyreállítási munkálatokban.
Köszönjük mindenki türelmét és támogatását!
– írták bejegyzésükben.

Fotó: Facebook/Miskolctapolca Barlangfürdő és Aquaterápia
A címlapfotó illusztráció: MTI/Vajda János

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"

Elfogatóparancsot adtak ki, hátborzongató gyilkosság történt Budapesttől nem messze

Dráma egy vidéki sportcsarnokban, ijesztő felfedezést tettek az öltözőben

Aggasztó tünetek jelentkeztek egy balatoni fürdő vendégeinél, teljes körű ellenőrzést rendeltek el

Rémisztő betegség ütötte fel a fejét Borsodban – akár végzetes is lehet, ha nem kezelik

Káprázatos jelenség lesz látható a tavaszi égbolton

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort