
Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között
Kirobbant ablakok, elszenesedett falak és óriási szeméthalom. Így nézett ki az a ház, ami felgyulladt pénteken nem sokkal éjfél előtt. A negyven négyzetméteres otthon hálószobájában és konyhájában csaptak fel a lángok. Egy 70 év körüli férfi élt benne, ő halálra égett. A tűzoltók már csak a holttestét találták meg.
Az udvaron és bent a házban is szemét hegyek állnak, ameddig csak ellátni. A rengeteg lom miatt a tűzoltók alig tudták kihozni a férfi testét a házból. Megvizsgálni is csak az egyik szomszéd udvarán tudták.
A szomszédok jól ismerték a férfit. Életmódja mindenkinek megkeserítette az életét. A bűzt már az egész környéken érezni lehetett, a rágcsálók és bogarak pedig ellepték az utcát. Ennek ellenére mindig segítettek neki, vizet és ételt is adtak neki, mert tudták, hogy mentálisan beteg.
Kint az utcán mosakodott. Kint élt az utcán, mert be nem tudott menni. Kint fürdött, kint szárította a ruháit
– mondta a Tényeknek az egyik szomszéd.
Az ott lakók elmondása szerint a férfinek két dúsgazdag gyereke van. Azt mondták, hogy apjukhoz sokszor luxusautókkal érkeztek, de sosem segítettek neki. Többször kérték a lányát, hogy a család tegyen valamit, de erre sosem került sor.
A 13. kerületben van a lányának lakása és ide járt lomolni
– tette hozzá a szomszéd.
Sőt szerintük olyan is előfordult, hogy a nyílt utcán verték meg édesapjukat, mert bosszantotta őket életmódja.
A Tények telefonon megkereste a férfi lányát, aki azonnal bontotta a vonalat.
Azt, hogy a lángok pontosan miért csaptak fel, még egyelőre nem tudni.
A szomszédok azt is elmondták, hogy számtalanszor jelezték már, hogy az ingatlan tűz-és fertőzésveszélyes.

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval