
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kedden melegebb, nedvesebb léghullámok érik el hazánkat, ami felhős és az ország egyes területein csapadékos időt hoz magával – írta a HungaroMet hivatalos Facebook-oldalán.
Reggel, valamint a délelőtti órákban várhatóan még csak a déli, délnyugati részeken fordulhat elő eső, délutánra azonban a csapadékzóna eléri az északibb tájakat is, miközben nyugat felől szakadozhat a felhőzet.
Rövidebb napos időre a keleti, délkeleti országrészben, majd délután a nyugati megyékben számíthatunk, a déli szél időnként felerősödhet.
A maximum hőmérséklet 5 és 12 fok körül alakul. A tartósabban borult, esős részeken hűvösebb, délkeleten pedig enyhébb lesz az idő.
A borítókép illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen