Időjárás-jelentés: Páros lábbal rúgja ránk az ajtót az ősz

A növények fellélegezhetnek, mi talán annyira nem.

Szeptember második hetére az ország több felén beköszönt az ősz, hétfőn szinte az egész országban záporokra, zivatarokra számíthatunk. A HungaroMet előrejelzése szerint ráadásul a következő napokban is kellhetnek a melegebb ruhák, átlagosan 22-23 Celsius fok között alakul a hőmérséklet.


Vasárnap
még sok napsütés várható a gomoly- és fátyolfelhők mellett. A Dunántúlon több gomolyfelhő képződik, és csak ott, elvétve fordulhat elő zápor. Délutántól délnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik fölénk. A déli, délkeleti szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.

Hétfőn éjjel nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és napközben nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, kevésbé felhős helyek délelőtt az ország keleti, északkeleti harmadán várhatók. Éjszaka főleg a Dunántúlon és a középső országrészben, majd másutt is többfelé számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatar is kialakulhat. Nem egy helyen jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. A délkeleti szél több helyen megerősödik, majd délutántól a Dunántúlon északira, északnyugatira fordul a légáramlás. Hajnalban a hőmérséklet jobbára 16 és 22 fok között alakul, de a hidegre hajlamos részeken hűvösebb lesz. A csúcshőmérséklet 19 és 32 fok között valószínű, a nyugati tájakon lesz a hűvösebb, a keleti határvidéken a legmelegebb.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Kedden a keleti, északkeleti harmadban erősen felhős maradhat az ég, arrafelé még tartósan eshet. Másutt felszakadozik, csökken a felhőzet, és a képződő gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható, csak futó zápor, esetleg egy-egy zivatar alakulhat ki. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, időnként erős széllökések kísérik, majd estére mérséklődik a légmozgás. Hajnalban 11, 19 fok várható. Délutánra a legtöbb helyen 22 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de északkeleten 20 fok közelében, vagy kevéssel az alatt maradhat a csúcsérték.

Szerdán sok napsütés várható gomolyfelhőkkel. Több gomoly főként keleten és a nyugati határnál várható, ezeken a tájakon helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Többfelé megélénkül az északnyugati szél a Dunántúlon a déli óráktól déliesre fordul az áramlás. Hajnalban általában 12, 17 fok valószínű, de a hidegre hajlamos vidékeken 10 fok alá hűlhet a levegő. Délután 21, 29 fok valószínű.

Csütörtökön az ország nagy részén kezdetben gomolyfelhős, napos idő várható, majd nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és a csapadékhajlam is, főleg a nap második felétől. A legtöbb napsütés keleten valószínű. Sokfelé megélénkül, néhol megerősödik a délkeleti szél. A hajnali 8, 18 fokról 23 és 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult időre van kilátás, de előfordulhatnak kevésbé felhős helyek is, nagyobb eséllyel az ország keleti felén. Több helyen valószínű eső, zápor, helyenként jelentős mennyiség is eshet. Az északias szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 10, 18, délután többnyire 20, 25 fok között várható, a csapadékosabb nyugati tájakon lehet ennél hidegebb, míg keleten ennél melegebb időre számíthatunk.

2024. szeptember 07. 15:23
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family
ÖSSZEOMLOTT - Megerőszakolt egy 14 éves lányt egy bolgár férfi Dunakeszin. A lovardában fagyizni hívta a lányt, végü...