
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Hétfőn napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Csapadék az ország döntő részén nem lesz, de egy északkeleti összeáramlási vonal mentén néhány gyenge zápor előfordulhat. Az északnyugati, északi szél sokfelé élénk, kevés helyen erős is lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 35 fok között alakul, az északkeleti megyékben maradhat 30 fok alatt a csúcsérték.
Kedden derült, napos vagy legfeljebb gyengén felhős időre lehet számtani, csapadék nem várható. Az északkeleti, keleti szél főleg a Tiszántúlon megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12-18 fok között alakul, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28-33 fok között alakul, az északkeleti tájakon lesz mérsékeltebben meleg az idő.
Szerdán is derült, száraz idő várható, és csak kevés helyen élénkülhet meg a nagyrészt keleties irányú szél. Hajnalban döntően 12-17 fok valószínű, ennél alacsonyabb értékeket a hidegre hajlamos helyeken, magasabb értékeket a tópartoknál, belvárosokban mérhetünk. Délutánra 32-36 fok közé melegszik fel a levegő.
Csütörtökön napos idő valószínű kevés fátyol- és gomolyfelhővel, számottevő csapadék nem várható. A déliesre forduló szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Hajnalban 14-22, délután 34-39 fok várható.
Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre lehet számítani. Nyugat, északnyugat felé haladva nő a záporok, zivatarok kialakulási esélye. Az északnyugatira, északira forduló szél nagy területen megerősödik. Hajnalban 16 és 24 fok között alakul a hőmérséklet, a csúcsérték 33 és 39 fok között várható.
Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre kell készülni, a gomolyokból záporok, zivatarok előfordulhatnak. Az északi, északnyugati szelet több helyen élénk, olykor erős széllökések kísérik. A minimum 16-24, a maximum 32 és 39 fok között alakulhat.
Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre kell készülni, de záporok, zivatarok kialakulhatnak. Az északi, északnyugati szél olykor megélénkülhet. A hajnali 15-22 fokról délutánra 28-37 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Borítókép: MTI/Balogh Zoltán

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen