2025. december 24. szerda, Ádám, Éva
4°C Budapest

Időjárás-jelentés: Lehet, hogy az esernyőt le kell cserélnie másra

Már novemberben téliesre fordulhat az időjárás helyenként.
Tenyek.hu
2023. november 15., szerda 16:25
Vágólapra másolva!

Hamarosan véget ér az esős november, a tél közeledtével pedig már most sokan várják az első havas napokat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint viszont már ezen a hétvégén találkozhatunk hóval, sőt, akár hózáporral is a hegyekben.

Csütörtökön többnyire gyengén vagy közepesen felhős felhős idő valószínű többórás napsütéssel, elvétve záporokkal. Reggel, kora délelőtt még előfordulhatnak párás, ködös tájak. Késő délután, estefelé nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és a Dunántúlon már nagyobb területen fordulhat elő eső, zápor. A délnyugati, déli szél megélénkül, estétől a Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

Pénteken erősen felhős vagy borult idő várható, de helyenként nagyobb szakadozások is lehetnek a felhőzetben. Többfelé lehet eső, zápor. Estétől a Dunántúl magasabban fekvő részein akár halmazállapotot is válthat a csapadék, sőt néhol az ég is megdörrenhet. A délelőtt kissé élénkülő délies szél délutántól egyre többfelé északnyugatira fordul és megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódhat. Hajnalra 3 és 7 fok közé csökken a hőmérséklet, kora délután 6, 12 fok várható.

Fotó: MTI/Komka Péter

Szombaton általában felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel, de keleten felhősebb idő valószínű. Csökkenő csapadékhajlam mellett néhol előfordulhat eső, zápor. A hegyekben havas eső, hózápor is lehet. Az északnyugati szél sokfelé erős, a Dunántúlon és északkeleten viharos is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű, a legmagasabb nappali érték 3 és 8 fok között alakul.

Vasárnap pedig a nap első felében kevesebb felhő valószínű, majd délután NY felől felhősödés kezdődik. Számottevő csapadék nem, de elvétve előfordulhat eső, zápor. A hegyekben hózápor is lehet. Az északias szél mérséklődik, délután délnyugatira fordul. Hajnalban -7, +1, kora délután 4, 9 fokot mérhetnek.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk